nemtudommivan.
zavar van a fejemben és fájdalom a szívemben. folyton a sítáboros számok mennek a fejemben. délután óta johnny casht dúdolok és a torkomban dobog a szívem és már megint könnyezik a szemem. és nem tudom igazából meghatározni, hogy mi az oka..
elmondhatatlanul hiányoznak azok az emberek akikkel a világon a legjobban érzem magamat. azok az emberek akiket igaz barátaimnak tartok. <overload> egy olyan hetet töltöttem köztük amit igazából nehéz lenne pontosan leírni. voltak összekapások, surlódások, de visszatekintve életem egyik legszebb, legboldogabb időszakát látom.
és tudom, hogy találkozom velük holnapután és hogy még sokat leszünk együtt, de valahogy mégis olyan érzés van most bennem mintha elvesztettem volna őket. vagy mintha sosem lettek volna igazán azok akiknek gondolom őket. nemtudom. talán gulinak van igaza.. nem érzem, hogy fontos vagyok másoknak .. nem érzem, hogy szeretnek és ezért vagyok Petya. de nem tudom mit csináljak. nem fogok senkiből kicsikarni semmit, mert ami eröltetve van az nem őszinte és teljesen fölösleges. ezért nem jó, hogy ezt elolvassák olyanok akikről beszélek. úgyhogy leszögezem, hogy ez nem azért áll itt, hogy most rohanjanak hozzám, hogy így meg úgy szeretnek csak le kell írnom a gondolataimat, hogy kitisztuljon a fejem, mert még így is nehéz végig vezetni a gondolataimat, hogy vissza tudom nézni a pár másodperccel korábban nézett dolgokat.
de én nem akarok Petya lenni. Peti akarok lenni. az aki nem megy az emberek agyára, aki nem feltűnősködik, csak elvan nyugodtan a társaságban, nem villog, mégis Boldog. nemtudomhogykezdjekneki. nemtudommitkéne csinálnom, mert bárhányszor belekezdtem a háttérbe húzódásba mindig elrontottam. vagy elfogyott az akarat erőm, vagy egyszerűen megfeledkeztem a dologról. nemtudom.. vagy például mennyire lennék önmagam és mennyire lennék egy megcsinált ember egy.. Pretender.. *sigh
a másik iszonyatosan furcsa dolog, hogy úgy érzem teljesen bele estem az egyik barátomba (lány! :P), de ő teljesen biztos, hogy nem tekint rám úgy mint egy férfira.. pláne, hogy van barátja.. öcsi azt mondta, hogy csak a tábori körülmények miatt gondolom, hogy így érzek.. mert, hogy ott közelebb kerültünk.. meg nemtom. lehet igaza van. én sem vagyok biztos az érzésben, de annyira idilli volt ott feküdni és simogatni a hátát és JCt dúdolgatni. nehéz boldogabb pillanatot elképzelni ...ez annyira rossz. nemtudom, hogy tényleg iránta érzek e, vagy csak az érzés után vágyódom.
szóval zavar van. nem tudom kibogozni
lehet, hogy tényleg csak lohallom magam a rossz kedvbe, de lehet, hogy tényleg van alapja..
egy biztos.. teljesen ki vagyok éhezve a szeretetre és alig várom a pillanatot amikor együtt lehetek ezekkel az emberekkel, akik remélem tudják, hogy bármikor számíthatnak rám és övék a szívem. <overload>
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.